Március 18-án nagy sikerrel lezajlott az
első Sándor napi bormustra Tapolcán a Városi Művelődési Központban. A Balatoni
Borrégió hat borvidékének 21 kiváló borát, illetve borászát, borászatát bemutató
rendezvény a Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság kezdeményezésére jött létre.
Az
asztaltársaság tagjai - Kulka Gábor,
Mezőssy Zoltán és Győrffy Árpád - 2002 februárja
óta tart rendszeresen kóstolót a Badacsonyi Borvidéken termelt borokból, hogy
véleményüket az Interneten is közzétehessék. A www.badacsonyi.hu oldalon olvasható
értékelések, bemutatók sikere alapján jött az ötlet, hogy a kóstolót nagyobb
körre is kiterjesszék.
Ács János tapolcai polgármester és Májer János, az FVM badacsonyi
Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetének igazgatója örömmel támogatta a tervezett
rendezvényt, amelyen a borok megismerése mellett lehetőséget akartak adni a
termelők és az értékesítésben meghatározó szerepet betöltő kereskedők, vendéglősök
találkozására is.
Hosszas egyeztetés után úgy határoztak, hogy a bemutatón a Badacsonyi Borvidéket,
mint házigazdát hat bor, illetve termelő képviseli, a többi öt borvidékről pedig
3-3 bornak, illetve termelőnek adnak lehetőséget a bemutatkozásra. A termelőket
a korábbi regionális és országos versenyeken való szereplés, a termelő adott
területen kialakult súlya alapján Kulka Gábor és Mezőssy Zoltán választotta
ki. A borok megválasztásánál a minőség mellett fontos szempont volt, hogy lehetőleg
a Balatoni Borrégió minden fontosabb fajtája szerepet kapjon.
A fentiek alapján az alábbi borok kerültek a kóstolási sorba:
Somlói Juhfark 2000 - Tornai Pincészet,
Somlójenő
Csáfordi Pintes 1999 - Veress Pincészet, Csáfordhegy
Badacsonyi Kéknyelű 1999 - Csanádi Pincészet, Badacsonyörs
Badacsonyi Olaszrizling 2000 - Badacsony Borászati Szövetkezet, Rizapuszta
Szőlősgyöröki Olaszrizling 2001 - Légli Ottó Szőlő és Bortermelő Kft., Balatonboglár
Csopaki Olaszrizling 2001 - Jásdi Pince, Csopak
Badacsonyi Nemesrizling 2001 - Varga Pincészet Kft., Badacsonyörs
Somlói Furmint 2001 - Csordás-Fodor Borház, Somlóvásárhely
Somlói Hárslevelű 1998 - Vino-Trans Kft., Somlóvásárhely
Balaton-felvidéki Chardonnay 2000 - Kál-Vin Pincészet Kft., Révfülöp
Áldozói Kereklevelű 1998 - Hét Kál-Vidéki Scheller Szőlőbirtok, Monostorapáti-Szentbékkálla
Balatonszőlősi Sauvignon blanc 2000 - Salánki Családi Pincészet, Aszófő
Szent György-hegyi Szürkebarát 2002 - Szent György Borház, Hegymagas
SALLA Cuvée 2001 - Németh Borház Kft., Keszthely
Csörnyeföldi Tramini 2001 - Dr. Bussay László Pincéje, Muraszemenye
Badacsonyi Ottonel Muskotály 2001 - Borbély Családi Pincészet, Badacsonytomaj
Balatonszőlősi Olaszrizling késői érés 2001 - Figula Mihály Pincéje, Balatonfüred
Kéthelyi Semillon 2001 - Öregbaglas RT., Kéthely
Badacsonyi Zeusz 2000 - Első Magyar Borház Kft. Szt. Orbán Pincészet, Badacsonytomaj
Úrszéli dűlői Pinot Noir 2002 - Lesence RT., Lesencetomaj
Balatonboglári Cabernet Sauvignon 2000 - St. Donátus Pincészet, Balatonlelle
A mintegy száz résztvevőt - borászokat, vendéglősöket, szállodavezetőket, különböző regionális szervezetek képviselőit, újságírókat, rádió és tévétudósítókat - az asztaltársaság nevében Győrffy Árpád köszöntötte,
majd Ács János polgármester beszélt az önkormányzat borászattal kapcsolatos
terveiről. A rendezvénynek helyet adó város vezetője egyébként végzettsége és
jelenleg is művelt birtoka alapján "rendes foglalkozása" szerint a
szőlészek, borosgazdák közé tartozik.
A
Balaton-felvidéki borászat, Tapolca, mint borkereskedelmi központ több évszázados
történelméről, a Balatoni Borrégió megalakításának fontosságáról dr. Tóth
Sándor szentbékkállai, monostorapáti szőlőbirtokos tartott rövid előadást.
Májer
János a kutató szemével mutatta be a borrégiót alkotó hat borvidék jelenlegi
helyzetét, az ültetvények, gazdaságok állapotát. (Előadásának
tartalmi alapja innen letölthető.)
A kóstolás
menetét Kulka Gábor ismertette, és egyúttal bemutatta dr. Dula Bence egri
hegybírót, aki a későbbiekben a kóstolás után mindegyik bort röviden értékelte.
A 21 bor bemutatása azonos ceremóniával történt. Először Májer János beszélt
az éppen sorra kerülő fajta jellemzőiről. A képekkel illusztrált villámelőadásokban
szólt a különböző területeken szerzett eltérő tapasztalatokról és termeléshez,
feldolgozáshoz kapcsolódó ismeretekről. Ha korábban már szerepelt a fajta, akkor
kiegészítette a már elhangzottakat.
Közben már mindenki megkóstolhatta, az akkor még ismeretlen helyről és termelőtől
származó bort, amelyről
dr.
Dula Bence elmondta véleményét.
Mezőssy
Zoltán az adott bor gasztronómiában való alkalmazásának lehetőségéről mondta
el véleményét. Tippeket adott, hogy az itallal milyen ételeket lehet együtt
fogyasztani.
A bemutató utolsó fejezeteként Kulka Gábor elárulta, honnan, kitől származik
a kóstolt ital, és bemutatta a termelőt.
S ez így ment újra és újra huszonegy alkalommal.
A mintegy két órán át tartó kóstolás
jó hangulatban zajlott. Májer János és Mezőssy Zoltán nem csak a kezdő borbarátoknak,
de a képzett szakembereknek is sok újat mondott.
A bor mellett legfontosabb szereplőként fellépő dr. Dula Bence nem fukarkodott
a dicséretekben, de azt sem titkolta, hogyha egyik-másik ital kicsit lemaradt
a kiváló átlagos szinttől.
A kóstoló után Mezőssy Zoltán csapata a valóságban
is megmutatta, hogy milyen egy jó marhapörkölt, illetve töltött káposzta. A
vacsora előtt a badacsonyörsi Varga Pincészet Kft. rozé pezsgőjével koccintottak,
az ételek mellé pedig Németh István badacsonyi, Burghalter Thomas - Öregbaglas
Rt - kéthelyi és Kiss István Szent György-hegyi borait fogyasztották.
A rendezők és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a Sándor napi bormustrát
hagyománnyá kell tenni.