Badacsonyi borkóstoló

Új rovatot indítottunk a Badacsonyi Borvidék internetes oldalain. A Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság tagjaiként 2002 februárjától rendszeresen megkóstoltunk és nyilvánosan értékelünk három-három olyan palackozott badacsonyi bort, amelyhez nyilvános kereskedelmi forgalomban is hozzá lehet jutni. Minden alkalommal igyekszünk egymástól eltérő borokat összeválogatni, hogy lehetőség szerint a borvidék teljes kínálatát bemutassuk.
Az első év után úgy határoztunk, hogy a kóstolónkat kiterjesztjük a Balatoni Borrégió teljes területére. Igaz, a Badacsonyi Borvidék a jövőben is első lesz az egyenlők között.
A kiválasztott borok minősítése mellett szó esik a fajták jellemzőíről, a szőlőművelés, a borkészítés különböző fontosabb elemeiről, a borok tulajdonságairól. Úgy, ahogy egy borhoz nem értő, de azt szerető kiváncsi ember kérdéseire a szakemberek válaszolnak. Ígérjük, őszinték leszünk.

Az első kóstoló után kapott levelek még jobban szembesítettek bennünket azzal a problémával, hogy az országos bolthálózatokban csak néhány borászat badacsonyi bora kapható. A pestieknek, vagy a fővárosban járóknak viszonylag könnyebb a helyzete, mert egyes szakboltokban elég színes a kínálat. De igazán válogatni, csak a helyszínen lehet. Természetesen továbbra is igyenkszünk olyan borokat keresni, amelyekhez mások is könnyen hozzájuthatnak. Ugyanakkor szeretnénk a lehető legtöbb gazdát bemutatni, ezért több olyan bort is kóstolunk majd, amit igazán csak a pincében lehet megvásárolni.

Az első kóstoló - 2002.02.17.
Badacsonyi Olaszrizling 2000-es száraz - Badacsonyörsi Varga Kft.
Szent György-hegyi Chardonnay- 2000-es száraz - Nyári Ödön-Szent György Borház
Badacsonyi Szürkebarát - 1996-os száraz - Szeremley Huba-Első Magyar Borház

2. kóstoló - 2002.03.10.
Badacsonyi Piros Tramini 2001 - félszáraz - Szigliget, Szent Antal Pince
Tóti-hegyi Szürkebarát 2000 - félédes - Istvándy Ferenc
Badacsonyi Muskotály 1998 - félédes - Badacsonyi Borászati Szövetkezet, Nemesgulács-Rizapuszta

3. kóstoló - 2002.04.14.
Badacsonyi Pinot Blanc 2000 - Badacsonyi Pincegazdaság Rt., Balatonfüred
Badacsonyi Olaszrizling 2000 - Németh Pince, Badacsony
Badacsonyi Ottonel Muskotály 2000 - Borbély Családi Pincészet, Badacsonytomaj

4. kóstoló - 2002.05.09.
Badacsonyi Szürkebarát 2000 - Selection - Németh Borház, Keszthely
Badacsonyi Muscat Ottonel 2000 - Varga Pincészet
Badacsonyi Kékfrankos 2001 - Edegger Kft., Badacsony

5. kóstoló - 2002.06.17.
Badacsonyi Kéknyelű 2001 - Borbély Családi Pincészet, Badacsonytomaj
Balatonrendesi Olaszrizling 1999 - Kál-Vin Pincészet, Révfülöp
Badacsonyi - Kővágóörsi Tramini 2000 - Szakálvin Pincészet, Kővágóörs

6. kóstoló - 2002.09.01.
Badacsonyi Cuvée 2001 - Edegger Kft., Badacsony
Badacsonyi Rizlingszilváni 1999 - Kál-Vin Pincészet, Révfülöp
Badacsonyi Szürkebarát 1999 - Csanádi Pincészet, Badacsonyörs

7. kóstoló - 2002.11.02. - + Az első palack badacsonyi bakator
Budai Zöld 2001 - Szeremley Huba Badacsonyi Borgazdasága

Badacsonyi Cuvée - Ottonel Muskotály-Olaszrizling 1999 - Lichtnecker Gyula, Nemesgulács
Royal Badacsony - késői szüretelésű olaszrizling 2001- Varga Pincészet, Badacsonyörs

8. kóstoló - 02.12.14.
Szemelt Rizling - olaszrizling-rajnai rizling - 2000 - Szeremley Huba Borgazdasága - Badacsony
Badacsonyi olaszrizling - késői szüret- 2001 - Borbély Családi Pincészet, Badacsonytomaj
Badacsonyi Premier 2002 - Edegger Kft., Badacsony

9. kóstoló - 03.01.27.
Zánkai olaszrizling - 2001 - Zánka Környéke Pinceszövetkezet, Szentantalfa
Badacsonyi kéknyelű - 2001 -
Szeremley Huba Borgazdasága, Badacsony
Tagyon-hegyi szürkebarát - 1999 - Salánki Családi Borpince, Aszófő

10. kóstoló - I. Sándor napi bormustra - Tapolca 03.03.18.

11. kóstoló - 03.05.16.
Somlói furmint - 2001 - Csordás-Fodor Borház, Somlóvásárhely
Szent György-hegyi szürkebarát - 2002 - Nyári Ödön Pincéje, Hegymagas
Szőlősgyöröki olaszrizling - Banyászó dűlő - 2001 - Légli Pincészet, Szőlősgyörök

12. kóstoló - 03.10.09.
Balatoni Csabagyöngye - 2003 - száraz (és félédes) fehér tájbor - Varga Pincészet, Badacsonyörs
Szigligeti olaszrizling - 2002 - különleges minőségű édes fehérbor - Szent Antal Pince, Szigliget
Balaton-felvidéki Pinot noir - 2000 - száraz minőségi vörösbor - Lesence Rt, Lesencetomaj

13. kóstoló - 03.12.08.
Szent György-hegyi olaszrizling - 2001 - száraz minőségi fehérbor - BioVitis Bt., Tapolca
Muskotály cuvée - 2001 - édes minőségi fehérbor - Balatonboglári Borgazdasági Rt., Balatonboglár
Balatonfüred-csopaki Kékfrankos - 1999 - száraz minőségi vörösbor - Varga Pincészet, Badacsonyörs

14.kóstoló - 04.01.26.
Csopaki olaszrizling - Selection - 2002 - száraz minőségi fehérbor - Hudák Bt. Balatonfüred
Királyleányka - Szőlőskislak - 2000 - száraz minőségi fehérbor - Légli Ottó, Balatonboglár
"Lídia" Zánkai szürkebarát - 2002 - édes különleges minőségű fehérbor - Varga és Havasi család, Zánka

15. kóstoló - 2004.06.04.
Badacsonyi Kékfrankos - 2003 - száraz minőségi vörösbor - Szeremley Huba Borgazdasága
Pinot Noir - 2003 - száraz minőségi vörösbor - Szeremley Huba Borgazdasága, Badacsonytomaj
Cabernet sauvinon - barrique aged - 2002- száraz minőségi vörösbor - Balatonboglári Borászati Rt.

16. kóstoló - 2005.01.08.
Balatonszőlősi pinot gris - 2002 - száraz minőségi fehérbor - Figula Pincészet, Balatonfüred
Balatonaligai sauvignon blanc - 2002 - száraz minőségi fehérbor - Feind Borház
Csobánc-hegyi olaszrizling - 2003 - töppedt szőlőből készült különleges minőségű édes fehérbor - Szent Antal Pince, Szigliget

A Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság
(Bővebben rólunk) badacsonyi.hu- kezdőlap